Pan America: egy vérbeli kalandor

A Pan America a Harley-Davidson első, nagy tömegben gyártott túraendurója, ezért esetében alkotói egészen az alapoktól építkeztek. Kreáltak egy teljesen új motorblokkot, s aköré építettek egy a kategóriájában semmi mással össze nem hasonlítható járművet. Elvégre ez mégiscsak egy Harley-Davidson! És amerikai!


Minket viszont június elején ezegyszer nem Amerikába, hanem „csak” Európába invitáltak egy kis ismerkedésre az új modellel. A csehországi Mácha-tónál – ami Prágától északra, egy Doksy nevű településnél található – egy a Harley-Davidson által kibérelt katonai létesítményben tartották a bemutatót. Korábban újságírók – Magyarországról például Mező János motoros szakújságíró –, influenszerek, hírességek – köztük Semmi-Kis Tünde korábbi szépségkirálynő, egyébként kaszkadőr és igen komoly motoros – is tesztelhették itt a legújabb Pan America-t, mi pedig egy kimondottan Harley-kereskedők számára szervezett másik esemény keretében próbálhattuk ki. Mindenki felült egy általa választott Pan America-ra – többnyire Special-ra, de a Standard modell is jól bizonyított –, s kimotoroztunk az említett katonai területre. Ott tizenötünket – öt magyar, a többiek lengyelek – három kategóriába – on road, off road és ügyességi – osztottak, s körülbelül óránkénti forgással tehettük próbára a motorokat az egyes kategóriáknak megfelelően, avatott – akár Paris-Dakar-t is megjárt – instruktorok vezetésével. Mi az ügyességi pályával melegítettünk be, aztán az off road következett. Ezen az állomáson már ott vártak a Pan America 2021-es konkurrens modelljei – Honda CRF1100L Africa Twin, KTM 1290 Super Adventure, KTM 890 Adventure, BMW 1250 GS – is, hogy legyen összehasonlítási alap.  A kis kör 1-2 kilométeres volt, a nagy kör 5 kilométeres. Mindkettő elég küzdelmes, mivel gyakorlatilag fakitermelési területen, erdészeti gépek által alaposan „felszántott” utakon jártunk. Természetesen a Pan America-t és a kompetítív modelleket is mindenki sorra kipróbálta.  On road helyzetben aztán a beállított, illetve szerkeszthető menettulajdonságok – utcai, sport, esőmenő, és a többi – között váltogattunk. A Pan America-n egyébként erre egy menet közben is használható, azonnali reakciót kiváltó külön kapcsoló szolgál – nem kell álló helyzetben, álló motorral a kijelző menüjében meg almenüjében kotorászni a beállításokat. A Pan America egyedül az off road plus beállítást nem kapcsolja azonnal, viszont kikapcsolja a hátsó ABS-t – a kipörgésgátlót már neked kell külön kikapcsolnod – azért, hogy ha nagyon-nagyon profi vagy, tudj szabadon driftelni, broadside-ozni.
A Pan America a Harley-Davidson első nagy tömegben gyártott túraendurója, ezért alkotói egészen az alapoktól építkeztek. Revolution Max 1250 elnevezéssel egy nagyon modern, változó szelepvezérlésű, hengerenként két gyertyás, több, mint 150 lóerőt teljesítő 128 newtonméteres nyomatékú motorblokkot kreáltak – ami percenkénti 6700-as fordulatszámnál adja le a maximális nyomatékát –, s aköré építettek egy járművet. Motorozás közben érezhető is ez a teljesítmény! A Pan America szériatartozéka az ABS, a kipörgésgátló, a visszagurulás-gátló. A Special modelleken ezen felül van kerékopció – lehet öntött vagy klasszikus küllős – bukócső, s opcióban lehet hozzájuk rendelni az Adaptive Ride Height (ARH) nevű adaptív, menet közben működő, a jármű  fékezésénél és gyorsításnál keletkező mozgási energiát felhasználó, a gép mozgásának számos paraméterét figyelő és elemző ülésmagasság-állító rendszert, ami utólag nem beépíthető. A Standard modellen manuálisan, lényegében szerszám nélkül, a slusszkulcs segítségével állítható az ülésmagasság. Nem voltak restek felvenni a kapcsolatot a szakavatott gyártókkal: így például a Pan America-n radiálisan elhelyezett főfékhengeres Brembo-fékek vannak, valamint a Michelin-nel kifejezetten e modell számára gyártattak ehhez a felhasználási célhoz ideális gumit. Lehet, hogy a Pan America formája megosztó, de a cég szerette volna elkerülni, hogy ez a modell valamiféle másolat benyomását keltse. A szemlélőnek messziről fel kell ismernie, hogy egy Harley-Davidson-t lát! Ezért vannak rajta például a jól bevált indexek Bar and Shield emblémával, az első lámpa pedig a Fat Bobot idézi. A tankembléma viszont lényegesen különbözik az eddig megszokottaktól.
A kijelző kétfajta módon tud működni: vidget-rendszerben és leegyszerűsített, basic módon, csak a legszükségesebb információkkal. Fontos hangsúlyozni, hogy ez valóban csak kijelző és nem egy infotainment-konzol. Miért is lenne az, mikor ebben a motorban nincs infotainment-rendszer, hangszóró, sőt, navigációs modul sem! A telefonos alkalmazással megtervezett útvonalat viszont fel lehet tölteni a kijelzőre, telefonhívást jelző és telefonról való zenelejátszással kapcsolatos információkat is meg lehet rajta jeleníteni, head setet csatlakoztatni, nem mellesleg pedig „tud magyarul” is, ami nem kis dolog! Nagyon praktikus, hogy a szélvédő két állásban, bal kézzel állítható. Bár a Pan America alapból nagyon jól felszerelt, máris sok extra tartozék kapható hozzá: például alumínium oldaldobozok, puha oldaltáskák, tanktáska, Screamin’ Eagle kipufogó.
Mint az a teszten számunkra is bebizonyosodott, a Pan America sokoldalú, jól használható motor bármiféle útviszonyokról legyen is szó. Motorblokkja nagyon dinamikos, a gázreakciókra igen agresszíven reagáló erőmű. S ami egy Harley-Davidson esetében igazi különlegesség, a Pan America nem szíj-, hanem lánchajtással szolgálja a kalandmotorosokat országúton és terepen egyaránt. Gyertek, és próbáljátok ki!

 

Fel!