Megérkezett a LiveWire!

A Harley-Davidson 2019. július 11-én hivatalos közleményt jelentetett, meg arról, hogy első tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárja még ebben az évben piacra kerül az Egyesült Államokban, Kanadában és a legtöbb európai országban, majd 2020-2021-ben globálisan is elérhető lesz.

A HD Revelation elnevezésű, 105 lóerős, 116 newtonméteres nyomatékú, folyadékhűtéssel ellátott hajtóművel és vezérléssel, s léghűtéses 15,5 kilowattórás akkumulátorokkal rendelkező gép 3 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre, végsebessége pedig 177 kilométer/óra. Hatótávolsága egy töltéssel városban 235 kilométer, míg országúton 152 kilométer. Akkumulátora – amire 5 éves, futásteljesítménytől független garanciát adnak – villámtöltővel a 80 százalékos töltöttséget 40 perc, a teljeset 60 perc alatt éri el. Gazdája négy vezetési módból választhat: normál, sportos, energiatakarékos és esőmenő – de ezeken kívül még három személyre szabottat is beprogramozhat. A gép természetesen ledes fényszórót és irányjelzőket kapott. Elöl 120-as, hátul 180-as abroncsokon fut, elöl 30 centiméter átmérőjű féktárcsák lassítják. Természetesen fel van szerelve ABS-szel, s külön elektronika ellenőrzi, hogy se az első, se a hátsó kerék ne emelkedjen el veszélyes mértékben a talajtól. Kesztyűben is használható színes érintőképernyős műszerfala 11 centiméteres képátlójú, s keretén funkció-visszajelzők kaptak helyet. A motort háromféle festéssel – Yellow Fuse, Orange Fuse és Vivid Black – kínálják. Bár az alapmodell monoposto, utasüléssel is fel lehet szerelni. Minden olyan kereskedésben, amely forgalmazni fogja, lesz töltési lehetőség. A töltő csatlakozója egyébként a sportsteres jellegű tankot formázó karosszériaelem imitált tanksapkája alatt kapott helyet. A gép töltöttségét egyébként akár okostelefonos alkalmazással is ellenőrizni lehet, s ha netán ellopnák, szintén telefonon lehet nyomon követni a hollétét. Bejelentett alapára 29.799 dollár, ami forintban most szűken 9 millió forint körül van.

 

Megérkezett
a legújabb
kollekció
Irány a webshop
legujabb kollekció kép